TITKOK SZIGETE EGY ÚJ HOBBI KEZDETÉN EGY MÁSIK VILÁG TITKA

Dévényi Marianna weblapja: egy új titkot fedeztem fel! Képeim, és szerkesztéseim. Blogok, versek, képek, idézetek, és minden olyan dolog, ami érdekel, és felkelti a figyelmemet.

VALLÁSI TÉMÁK

husveti_vallas_004.png

JÉZUS az én Uram!

Ima

imavallasreggeli.gif

orangyalima.gif

imavallasesti.gif

esti_ima.png

A SZERETET IMÁJA

bemutato_keszites.gif

Katolikus és Református

et041dg6034.jpg

Szent Tekercsek - Apokrif iratok

"Zsidó, és keresztény iratok, melyet isteni kinyilatkoztatásként, szent iratként tárt nyilvánosság elé a szerző. Bibliában nem találhatóak meg, de néhány apokrif irat a korábbi bibliaváltozatokban megtalálhatóak. Kopt, és Etióp keresztények Bibliájában is megtalálhatóak. Az iratok eredeti neve görög, mely magyarul azt jelenti, hogy elrejtett. Az iratok másolását, terjesztését mind a zsidók, mind a katolikusok betiltották. Ezért mára alig van belőlük."

biblia-tekercs.jpeg

BIBLIA

hu-bible.jpg

"A Biblia Isten ihlette mű

Isten azért adta az Igét, a Biblia, vagyis a különös kijelentés által, hogy az emberek számára minél egyszerűbb lehessen az, amit a Mennyei Atya akar tudatni velük.

A Biblia olyan irodalmi alkotás, mely Isten két szövetségéről szól. Az első részben (Ószövetség) a zsidó néppel kötött szövetségről olvashatunk. A második részben (Újszövetség) minden néppel kötött szövetségről olvashatunk, és Igéje által gyarapodhatunk.

Isten tehát gondoskodott arról is, hogy legyen mibe kapaszkodnunk az Ő Igéje által. A Bibliában találhatunk olyan részeket, melyeket, ha levetítünk saját életünkre, úgy érezhetjük, ez csak nekünk szól. Isten hozzánk intézte ezt az Igét. Így magunkévá tehetjük Isten igéjét, melyet a mindennapokban, a mai kor, mai embere is hasznosíthat.

Olyan bölcsességek vannak benne melyek több ezer év múlva sem avultak el. Hihetetlen, de mégis csodálatos könyv ez. Minden korosztály forgathatja haszonnal, mert minden ember számára intéz Isten valamiféle kijelentést. Már csak meg kell lelnünk mi az."
Cafe rovata (cafe.virtus.hu)

A Tizenkét Apostol

leonardo_da_vinci_1452-1519-az_utolso_vacsora_1495-1498.jpg

Leonardo Da Vinci (1452-1519)
Az utolsó vacsora (1495-1498)

A Szent-Frigyláda

frigylada_3.jpg

A Szent Írás elbeszélése szerint Mózes készítette a pusztában. Akácfából készült, kívül-belül arannyal bevonva. Fedelén két kinyújtott szárnyú kerub foglalt helyet, melyek beárnyékolták a ládát. A frigyláda elé egyedül Mózes állhatott, akihez Isten, a két kerub szárnya között felragyogó fényből szólt.
A Biblia szerint a Frigyláda a Menny és a Föld találkozási pontja volt.

szeretet.png

"Örök szeretettel szerettelek téged!"
Jeremiás 31, 3

Így szólt Isten:

Annyiszor akartam már beszélni veled, de nem hagytál időt nekem.
Annyiszor akartam már mondani neked: "Itt vagyok számodra!" De te féltél.
Annyiszor akartam már mondani neked: "Ne félj, mert veled vagyok!"
De nem hittél nekem, hanem távolinak és halottnak gondoltál.

Annyiszor akartam már beszélni veled, de nem hagytál szóhoz jutni, hiszen szabadságodban áll, hogy eldöntsd meghallgatsz-e, vagy ha akarsz, kikapcsolsz.
Ha kész vagy arra, hogy meghallgass, akkor azt szeretném mondani neked:
"Örök szeretettel szerettelek téged" Szeretetem örökké, ugyanaz marad.

Akár elfordulsz tőlem, akár odafordulsz hozzám: Szeretlek téged!
Szeretlek téged, mert élsz. Szeretlek, mert ember vagy.
Szeretlek, mert hozzá tartozol a Földhöz.
Szeretlek, mert hely és idő keretei között, adott helyen és adott időben kell megvalósítanod magad.

Szeretlek, mert nem élhetsz remény és hit nélkül.
Rám bízhatod magad. Van időm számodra.
Bármikor, bárhol, bármilyen gyakran.
Éjjel vagy nappal, gyere, ülj le, nem kell semmit mondanod.

Látlak. Ha akarod, beszélhetsz.
Beszélj, kiálts, átkozódj, imádkozz, imádj, fuss el, gyere újra, örök szeretettel szeretlek.
Mielőtt a világra jöttél volna, irántad való szeretetem már működött.
Szeretlek.
Azért maradsz fenn, mert szeretlek: Nem fogsz meghalni.
Nem semmisíthetlek meg, mert szeretlek. Bármit teszel, veled megyek.
Amint az anya akkor sem hagyja el gyermekét, ha az valami rosszat tesz, úgy én sem hagylak el semmilyen esetben sem, mert szeretlek.

Engedd magad szeretni! Nyílj meg, engedd, hogy szerethesselek!
Engedd, hogy szerethessenek a dombok, amelyeket látsz.
Engedd, hogy szerethessenek a hegyek, engedd, hogy szerethessen a virágzó rét, és engedd, hogy szerethessen a forrásvíz.

Engedd, hogy szerethessenek az emberek, akikkel együtt vagy.
Engedd magad szeretni!
Engedd, hogy szerethessen a Föld és engedd, hogy szerethessenek a csillagok.
Örök szeretettel szerettelek téged, embernek fia, ismerem történetedet, semmi sincs elrejtve előlem.

Várom, hogy igent mondj rám. Nem szeretnélek kényszeríteni.
Időről időre áthaladok az úton, ahol jársz, nem félek, reménnyel telve várok, hitedre, irántam való bizalmadra.
Semmi részem nincs abban, ha félsz tőlem, de én, a te Istened, mindent megteszek azért, hogy elnyerjem bizalmadat.
(Martin Gud)

szeretet2.jpg

"Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket megtérésre" (Lukács 5;32)

"Igaz beszéd ez és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött e világra, hogy üdvözítse a bűnösöket, akik közül első vagyok én."
(I.Timótheus 1;15)

"...Ő azért jelent meg, hogy a mi bűneinket elvegye, és Őbenne nincs bűn." (János első levele 3;5)

jezus_szuletese.jpg

jezuslegyen_veled.jpg



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 34
Tegnapi: 137
Heti: 330
Havi: 2 322
Össz.: 798 886

Látogatottság növelés
Oldal: Vallás
TITKOK SZIGETE EGY ÚJ HOBBI KEZDETÉN EGY MÁSIK VILÁG TITKA - © 2008 - 2024 - szerkesztek.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »